Patikakert Vendégház
A Budai-hegység erdős, lankás tájában, a főváros közelében, mégis vidéki idilli környezetben helyezkedik el a két tisztán metszett kontúrú nyeregtetős ház, közte nyitott fémvázas pergola.
Mind a tervezés, mind a kivitelezés egy igazi „anya-lánya projekt”: ugyanis az építésztervező a Patikakert megálmodójának és alapítójának lánya, Zsiros- Kundrík Lívia, a kivitelezés projektvezetője pedig maga dr.Tkacsik Márta volt.
Az épülettömegek archetipikus „ház” formájúak, ezzel a hagyományos vidéki építés jellemző formáit és arányait idézik meg. A kompozíció viszont elüt a hagyományos hosszúház mögött sorjázó gazdasági épületek szerkesztésmódjától, vagy az egy udvar köré csoportosuló elrendezéstől, világos hármas, környezetre nyitott tagolású.
A közösségi teret képező, horganyzott zártszelvényből készült pergola nemes egyszerűségével, és határozott vonalvezetésével az ottlévő figyelmét önkéntelenül is a magasba tereli, tiszteletet parancsolva a 21. század legfőbb építészeti értékének, a természetes térnek. Alatta ülve a gondolatok valahogy nemesebbé, tisztábbá válnak.
Az épületpár (gazdasági-, és vendégház) kialakításánál cél volt a takarékosság és a fenntarthatóság, az itt folytatott gazdálkodáshoz hasonlóan.
Az épületek előregyártott fa tartószerkezeti rendszerrel épültek, passzívház minőségű termikus burokkal, energiatakarékos, megújulókat is hasznosító gépészettel. Napelemek, hőszivattyú és hő-visszanyeréses levegőcserés szellőztető rendszer biztosítja az energiatakarékosságot, mindkét épületben.
A díszkertben bio-úszótó segíti az itt élők vagy a vendégek pihenését. Ez egyben tüzivíz-tározóként és locsolóvíz pufferként is üzemel.
Az anyaghasználat puritán: vakolt oromfalak, szálcementes hullámpalával burkolt hosszoldalak és tetősíkok. Az egyedi, perforált alumínium árnyékolók állandóan változó, csipkefüggönyszerű árnyékot vetnek az eklektikus, egyedi hangulatú beltérre.
A belső terek az építész és az építtető közös munkája: itt is ugyanaz az egyszerű, nem hivalkodó igényesség tükröződik, de a szigorúbb grafikai elemek mellett (mint pl. az egyedi fém lépcsőkorlát) itt már megjelenik a játékosság is, a különböző színek, formák és korok keveredésével. Helyet kaptak itt az építtető saját munkái, dekoratív célt szolgáló festmények, fotók, kézimunkák is. Ugyanazt a funkciót töltik be, mint a régi falusi porták lakóházaiban: melegséget, jó érzéseket szeretnének adnak az ittlévőknek.
A Vendégház az airbnb rendszeren keresztül bérelhető.



A közösségi teret képező, horganyzott zártszelvényből készült pergola nemes egyszerűségével, és határozott vonalvezetésével az ottlévő figyelmét önkéntelenül is a magasba tereli, tiszteletet parancsolva a 21. század legfőbb építészeti értékének, a természetes térnek. Alatta ülve a gondolatok valahogy nemesebbé, tisztábbá válnak.
Az épületpár (gazdasági-, és vendégház) kialakításánál cél volt a takarékosság és a fenntarthatóság, az itt folytatott gazdálkodáshoz hasonlóan.
Az épületek előregyártott fa tartószerkezeti rendszerrel épültek, passzívház minőségű termikus burokkal, energiatakarékos, megújulókat is hasznosító gépészettel. Napelemek, hőszivattyú és hő-visszanyeréses levegőcserés szellőztető rendszer biztosítja az energiatakarékosságot, mindkét épületben.

A belső terek az építész és az építtető közös munkája: itt is ugyanaz az egyszerű, nem hivalkodó igényesség tükröződik, de a szigorúbb grafikai elemek mellett (mint pl. az egyedi fém lépcsőkorlát) itt már megjelenik a játékosság is, a különböző színek, formák és korok keveredésével.
Helyet kaptak itt az építtető saját munkái, dekoratív célt szolgáló festmények, fotók, kézimunkák is. Ugyanazt a funkciót töltik be, mint a régi falusi porták lakóházaiban: melegséget, jó érzéseket szeretnének adnak az ittlévőknek.
További képek a Vendégházról



















