Fűben, fában” orvosság az öregedés ellen
Dr. Tkacsik Márta egészségvédő munkássága alapján:
„A nők mentális egészsége szempontjából sokkal fontosabb a változatos táplálékbevitel, mint a férfiaknál. A mai étrendeknek magas az energiatartalmuk, de kevés bennük az olyan kulcsfontosságú tápanyag, amely anatómiai és működési szempontból is fontos az agy számára.
Szent-Györgyi Albert fedezte fel elsőként a flavonoidokat, 1936-ban. A flavonoidok rendkívül hatékony, aktív vegyületek, a növények anyagcseréjének másodlagos termékei. A növényi sejtekben fontos védelmi funkciót töltenek be, mint például az UV-fény, a kártevők, a mikrobák elleni védelem, valamint a pigmentálás.
A flavonoidok nem tekinthetők tápanyagoknak az emberi szervezet számára, ugyanakkor aktív és sokoldalú pozitív biológiai hatást gyakorolnak az élő szervezetre (gyulladásgátló, daganat-elleni, vírus elleni, baktérium és parazita elleni és értágító hatás). Antioxidáns hatásuk révén gátolják az oxidatív stressz és az ún. szubklinikai gyulladások negatív hatásait, valamint csökkentik a vér alakos elemeinek, különösen a vérlemezkék összecsapzódását is az erekben, ezzel segítik a megfelelő oxigén mennyiség eljutását az élettanilag fontos szerveinkbe nagyon megsínylik.
A bogyósokban lévő bio-flavonoidok és egyéb polifenolok nemcsak a belső gyulladásaink megszüntetésében segítenek, de természetes szépségápolók is. Csak egyetlen példa: belülről növelik a bőrünk saját kollagénképzését! Az egészség és a külső szépség nagyon is összefügg, és bizonyos fito-nutriensek „anti-aging” hatásával, azok rendszeres fogyasztásával kívül-belül szépülhetünk, és jelentősen hozzájárulhatunk az életminőségünk javításához.
Jane Fonda elmondása szerint ő életében a harmónia a legfontosabb: a teljes értékű, színes táplálkozás, az egészséges mozgás, a jó baráti és partneri kapcsolatok… Elmondása szerint mindössze 10% köszönhető a plasztikai sebészének.”
Részletes hatásmechanizmus a bogyós gyümölcsök által:
-
természetes multivitamin koncentrátum
-
immunerősítő, ellenállóbbá válsz a fertőzésekkel, betegségekkel szemben
-
kiemelkedően magas antioxidáns tartalma segít a krónikus, rejtett gyulladások csökkentésében
-
feltölt energiával, frissebbnek, energikusabbnak érzed magad tőle
-
a szív- és érrendszerre rendkívül jótékony hatással bír, beleértve az agyi ereket és a szem ereit is
-
ellensúlyozza az ipari élelmiszerek fogyasztásából fakadó egysíkú táplálkozás problémáit
-
testsúlyod kontrollálásában támogatást nyújt
-
pótolja a szervezet mikroelem hiányát
-
lassítja az öregedést
-
segíti a sejtszintű regenerációt
Javasolt bogyósok:
-
Fekete berkenye - Aronia melanocarpa
-
Fekete málna - Rubus occidentalis
-
Fekete ribizli - Ribes nigrum
-
Fanyarka - Amelanchier alnifolia
-
Piros ribizli - Ribes rublum
-
Húsos som - Cornus mas
-
Kék mézbogyó - Lonicera caerula
-
Ékszermeggy - Prunus fruticosa x cerasus ’Carmin Jewel’
Napvédő krémek helyett napvédő táplálkozás. Így is tehetünk a bőr öregedése ellen!
„Az elmúlt időkben sajnos megnőtt a melanómás megbetegedések száma, és mindenki az erősödő UV-sugárzásról beszél. A másik oldalon viszont a nap gyógyító erejére nagyon is szükségünk van, ugyanis a magyar lakosság nagy része D-vitamin hiányos.
Hogyan oldjuk fel ezt az ellenétet? Megfelelő táplálkozással.
A fekete bogyósokban lévő antocianinok és egyéb polifenolok többféle módon és jelentős mértékben segítik a bőr ellenállóképességét: a fekete bogyósok héjában (ezért nem elég facsart leveket inni!) lévő antocianinok egyik funkciója a növények UV-sugárzás elleni saját védelme, és ezt a védelmet át is adják nekünk, ha rendszeresen fogyasztjuk őket. A fekete bogyósok fogyasztása emellett növeli a bőr saját kollagéntermelését, amivel nemcsak feszesebb és fiatalabb lesz a bőrünk, hanem az jóval ellenállóbb lesz a napsugárzás negatív hatásaival szemben.
Még további fito-nutriensekkel növelhetjük bőrünk ellenállóképességét, ugyanis a sárgarépában, sütőtökben lévő magas karotintartalom is véd az erős napsugárzás káros hatásaitól. Az omega-3 zsírsavak, a dió fogyasztása is sokat segít bőrünk védelmében.
Napozni fontos. Semmi sem pótolja a valódi nap gyógyító erejét. De napozzunk ésszel!”
dr. Tkacsik Márta, Patikakert
